2015. június 30. – Kedd
Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt. Egyszerre
csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót,
Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és fölkeltették: „Uram,
ments meg minket! Elveszünk!” Jézus így szólt hozzájuk: „Mit féltek,
kicsinyhitűek?” Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek.
Erre nagy csendesség lett. Az emberek csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez,
hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mt 8,23-27
Elmélkedés:
Az éjszakai tengeri vihar során az apostolok megtapasztalhatták, hogy a
természet erői hatalmasabbak az ő emberi erejüknél. Miközben a
Genezáreti-tó túlsó partjára eveznek, félelem tölti el őket, jogosan
érzik, hogy életveszélybe kerültek. Helyzetértékelésük helyes, hiszen a
veszély valóban fennállt, illetve azt is jól ismerték fel, hogy
szorongatott helyzetükben kitől várhatnak segítséget. Ekkor ébresztik fel
Jézust, aki velük utazott a bárkában, s akit nem zavart a vihar zaja,
hanem nyugodtan aludt. Az álmából ébredő Jézus feleslegesnek tartja
félelmüket és helyteleníti kicsinyhitűségüket, majd pedig elcsendesíti a
vihart, így mutatván meg isteni erejét.
A Biblia szóhasználata szerint a leküzdhetetlen természeti erők az embert
és az ember életét veszélyeztető gonoszt jelképezik. A gonosz hatalma
felett áll azonban Isten hatalma, aki képes legyőzni minden rosszat. Az
ember a maga erejéből tehetetlen a gonosszal szemben, mivel az ismeri,
megtalálja gyenge pontunkat. A gonosszal folytatott küzdelmünkben azonban
nem vagyunk magunkra hagyatva, hiszen Isten kegyelme segítségével képesek
vagyunk a kísértések legyőzésére. Ha veszélyben érezzük életünket és
megtapasztaljuk a gonosz kísértését, ne feledjük, hogy kitől várhatunk
segítséget! Isten az üdvösségünket akarja.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Mindenható, örök Isten, te összegyűjtőd, ami szétszóródott, és védelmezed,
ami együtt' van. Tekints jóságosan Fiad nyájára. hogy akiket az egy
keresztség megszentelt, azok a hit tisztaságában és a szeretet kötelékében
is eggyé váljanak.